Szerencsére hétfőn nem kellett menni reggel suliba (Juandranak például már volt órája, de nekem nem), úgyhogy kialudtam magam, és délután bementünk egy ilyen üdvözlő fogadásra, ami elég érdekesen sikerült: azon kívül, hogy volt kaja, nem sok értelmét láttuk, ráadásul, mint erről korábban írtam, a student buddy-val való találkozás sem volt túl jól megszervezve. Ráadásul, mivel az internetes iroda csak H-CS este 5-7-ig(!) van nyitva, ezért úgy döntöttünk, lelépünk hamarabb. De így sem elég hamar, mire odaértünk, már csomóan álltak előttünk, téptünk sorszámot, 515, és tartott a sor olyan 430-nál. Na, ekkor elmentünk beültünk egy sörre (illetve én cidert ittam, végre ihatok, amennyi belém fér. Hurray!!!!). Visszamentünk, még csak 480. Na akkor el ismét, még egy ital (még jó, hogy nem hosszabb volt a sor...), viszont mikor visszaértünk, már 530-nál tartott a sor. Arrrrghh! Úgyhogy húztunk egy másik számot (600, vagy ilyesmi), és azt már megvártuk ott. Úgyhogy fél 8 fele sikerült is végezni, mahd átmentünk Fridhems-be, ahol Dani lakik.
Itt dumálgattunk egy kicsit, amikor egyszer csak kopognak. Négy csaj volt, mondták, hogy ők előző félévben tanultak itt kint, és most körbekopognak az újaknál, csak úgy, ismerkedés céljából. Mindezt egy 3 literes boros dobozzal a kezükben (ilyet még nem láttam: itt az ilyen "kannás" bort dobozban tartják...), úgyhogy nem is álltunk nagyon ellen az invitálásnak. Daninál "véletlen" még volt egy üveg whisky is, amihez csatoltunk mintegy 5 liter kólát, és kimentünk a közös étkezőbe, ahova szépen szállingóztak az emberek, és végül olyan 10-15 emberrel beszélgettünk különböző nációkból (németek, franciák finnek, spanyolok voltak ott, illetve egy japán csaj, aki mesélter, hogy már kipróbálta, és beöltözött gésának...). Tök jó kis este volt, olyan fél éjfél körül aztán leléptünk. Nekem viszont hazafelé már nem volt járművem, pontosabban nem akartam kockáztatni, úgyhogy ott aludtam. Volt ott egy polifoam, 2 takaró, meg egy párna, azon simán el lehetett (volna) aludni, de főleg dumáltunk meg ilyenek (egy kis hasfájással is küzdöttünk, de kivételesen nem az ital miatt, annyit nem ittunk, hanem ugye a helyi csapvízhez még hozzá kell szokni...), úgyhogy sikerült mintegy 2szer 40 percet aludni, ugyanis másnap nekem 9.15-től órám volt, de ez a következő nap története már...