A héten svédórán a tanár tartott egy rövid, 30 perces prezentációt a svéd kiejtési szabályokról, ami elég elrettentő volt. Ugye, azt gondolná a halandó ember (legalábbis én azt gondoltam), hogy ez egy egyszerű germán nyelv, ahol mindednt úgy mondunk, ahogy írva van, egy-két esetleges plusz hanggal megbolondítva. De nem.

Úgy kezdte, hogy a svédben van a világon a legtöbb magánhangzó, számszerint 18, (mondjuk úgy, hogy a rövid és hosszú eseteket külön veszi, amit ugye nem jelölnek írásban, de kiejtésben nagyon is hallatszik). Utánaszámoltam, nekünk legnagyobb jóindulattal is csak 15 van, pedig azt hittem, ez is már verhetetlen... És ugye 1-2 szabálytól eltekintve ezt csak úgy lehet megtanulni, hogy hallod a szót valahol. (Ráadásul az o-t hol o-nak, hol u-nak mondják, az u-t hol u-nak, hol ü-nek, szóval nem egyszerű)

Mássalhangzók esetében pedig van egy saját hangjuk, amit önmagában sem egyszerű kimondani, azonban 17(!)-féleképpen írhatják. Például a "skjorta, a lunch, a generös, és a station" szavak mindegyike tartalmazza ezt a hangot. Aki kitalálja, hogy e szavakat, ez alapján, hogyan ejtik helyesen, azok között egy sjuksköterska-t sorsolunk ki :).

Ráadásul, ugye van az angolban is a ng hang, ahol a g-t nem nagyon ejtik ki. Hát itt sem, sőt, mondta a tanár, hogy nagy parasztnak tekintik aki külön kiejti a g-t (persze, nem így fogalmazott, de azért ez volt a lényeg).

Úgyhogy, most úgy tűnik, ez a svéd legnehezebb része (meg persze ezzel az is a baj, hogy nem tanulható könyvből igazán. Úgyhogy, amíg itt vagyok, addig kell ezt jól magamra szedni). Na, most megyek, tanulok tovább. Svédet. :)